A gyászmunka margójára #1

A gyászmunka kapcsán szeretnék még pár gondolatot megosztani, amikről eddig nem írtam. Az egyik, az a "konfliktus", ami a férjem és közöttem zajlott. Természetesen őt is nagyon megrázta a veszteség. A maga módján megsiratta, meggyászoltak az ikreket, de számomra túl korán tovább lépett. Rettenetesen bántott, hogy még ő is úgymond "sürget" engem a tovább lépésben, és emiatt még magányosabbnak és elszigeteltebbnek éreztem magam a bánatommal. Sokáig beszélni sem tudtunk erről a témáról, mert őszintén szólva haragudtam rá. Nem értettem, hogy ő maga is hogy viszonyulhat így, a közös veszteségünkhöz. Egy idő után csak annyit kértem tőle is, hogy fogadja el, hogy nekem ez nehezen/nehezebben megy, és csak legyen ott velem, simogassa a hátam, miközben zokogok, és ne mondjon semmit. Így egy ideig teljesen kizártam őt is a világomból. Mikor kezdtem jobban lenni, szerettem volna, ha tisztázzuk ezt a "konfliktust", mert nem akartam, hogy éket verjen közénk. Akkor elmondta, hogy ő úgy érzi, belőle akkor válik majd igazán apuka, amikor már karjában tarthatja a kicsit. Kért, hogy emiatt ne haragudjak rá. Ez nem jelenti azt, hogy ne kisbabáinként gondolt volna rájuk, csak neki még nem volt meg az az érzés, hogy ő szülő, és ezért nem is tudott annyira kötődni hozzájuk. A másik ok, ami miatt ő nem zuhant össze, az az volt, hogy látta én mennyire szenvedek, és nem akart még inkább az önmarcangolásba hajszolni azzal, hogy kimutassa, valójában mit is érez. Végül azt is elárulta, hogy azért "sürgette" hogy jobban legyek, mert nagyon fájt neki abban az állapotban látnia. Bevallom, elszégyelltem magam, mikor felfogtam ezeket a gondolatokat, és jó néhány irányomba tett közeledést átértékeltem. Utólag kicsit sajnálom, hogy nem hallottam meg jobban a valós segítő szándékot, de muszáj kiemelnem és felhívni a figyelmet arra, hogy a következő gondolatok egyáltalán nem segítettek: 

- sok nővel megesik, nem csak veled - képzeld, tisztában vagyok vele

- természetes szelekció, jobb ez így - ezt józan ésszel felfogja az ember, de hihetetlenül rideg, tárgyiasító és egyáltalán nem vigasztaló gondolat