Godotra várva

Nagyon nehezen telt el az a néhány hónap, amíg a műtétre vártam, még úgy is, hogy közben nagyban az esküvőnket szerveztem. A műtét előtt a kötelező vizsgálatokat végigjártam: nagyrutin, EKG, tüdő röntgen, illetve a vércsoport - és ellenanyag szűrés. Mint említettem a választott dokim mentorához is el kellett mennem, aki ritka kedves és empatikus volt. Ismét megrendültem annak hallatán, hogy a hólyagot érintő endometriózist már rég észre kellett volna vennie az addigi nőgyógyászomnak, mert már olyan mértékű volt az elváltozás. Ez már csak azért is bosszantott, mert én mindig rendszeresen jártam nőgyógyászhoz, mindig odafigyeltem magamra és az egészségemre. De akkor már csak legyintettem, hogy most már ezzel kell dolgozni. Bár a fizikai gyötrelem adott volt, azért lelkileg is nagyon megviselt ez a diagnózis, és hogy meddősséggel ijesztgetnek. Meg hát hiába "csak" laparoszkópos műtét, azért féltem hogyan fogom bírni, milyen lesz a felépülés, lesz-e valami maradandó károsodás??? Mindemellett felmerült az is bennem, hogy a párom szeretni fog-e és kitartani mellettem, ha esetleg nem tudom gyermekkel megajándékozni?? Hogy később vajon egy nagyobb vita alkalmával nem fogja-e esetleg a fejemhez vágni, hogy miattam nem lehet gyereke. És mivel még az esküvő előtt álltunk én felajánlottam a páromnak, hogy gondolja végig, és ha úgy érzi, nem tudna ezzel együtt élni, akkor most minden kötelezettségtől mentesen, békében elválhatunk. Mert teljesen megérteném, ha ezt ő nem akarná vállalni, szóval lényegében kiutat ajánlottam neki a lehetséges meddőség útvesztőjéből! Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ő teljes mértékben felháborodott a felvetésen. Közölte, hogy ő engem szeret, velem akarja leélni az életét, és nem első sorban a gyermekei anyját, hanem élete szerelmét látja bennem! És hogy történjen bármi, ő mindig mellettem lesz! Itt éreztem először igazán, hogy mi már összekötöttük az életünket, papír ide vagy oda! ❤