Így lettem meddő

Na most ismét nehéz visszatérni a történetemhez, de azért igyekszem most már ezen a téren is haladni. A 2018-as év fennmaradó pár hónapját részben pihenéssel töltöttem, illetve elkezdtünk építkezni, így az bőven kitöltötte az életem. Rengeteg munka, intézni való volt vele, és az idő is sürgetett, mert az albérletből időre kellett kiköltöznünk. Akárhányszor ránézek a kis házikónkra, mindig büszkeséggel tölt el, hogy meghatározó részben a két kis kezünkkel építettük a házat, Sándorral. Persze voltak építőink, csak annyira erőétetett menetben kellet haladni, hogy szükség volt a mi részvételünkre is, különben nem lettünk volna készen. Ezzel egy nagy, közös álmunk vált valóra, lett végre egy saját kis otthonunk, olyat, amit megálmodtunk magunknak. Bár még mindig rengeteg teendő van a házzal és a ház körül, ez már a miénk. Ezért kb. a munkából való távozással egy időben, el is kezdtünk újból próbálkozni a baba projekttel. A vetélés után 3 hónap kihagyás a javasolt, illetve az IR miatt is kellett várni, hogy beálljanak az értékeim, így majd fél év kimaradt próbálkozás szintjén. Igyekeztünk vitaminokkal, naptáras rendszerrel növelni az esélyeinket, de csak nem jött a gyermekáldás, így újra felkerestem az orvosom. Mivel már tudtuk, hogy ismét megjelent az endometriózis, ezért nem is vártunk sokáig, és már azon kaptam magam, hogy megvan a következő műtét időpontja, 2019.01.11. Utáltam a gondolatot, hogy megint kés alá kell feküdnöm ez a szörnyeteg miatt. De készen álltam mindenre, hogy érkezzen hozzánk ismét egy baba. Már rutinszerűen jártam végig a kivizsgálásokat, ültem ismét azon a bizonyos folyosón, csináltam szó nélkül az előkészületeket. De arra semmi sem tudott felkészíteni, ami az ébredés után következett. Bejött az addig számomra nonpluszultrának számító orvosom, közölte, hogy kivette a csokicisztát a bal petefészkemből, de hogy nagyon szuper, mert mást nem talált. És már kb. kifelé menet megjegyezte, csak úgy mellékesen, mint ha csak az utolsó kg kenyér fogyott volna el a boltba, hogy lezáródtak a petevezetőim, menjünk lombikozni, mert természetesen úton már nem lehet gyerekünk. Ezzel a csodás és empatikus kinyilvánítással lettem meddő!