IRgalmazz!

Amikor kiderült, hogy inzulinrezisztens vagyok, nagyon meglepett a dolog. Legfőképpen azért, mert semmi tudásom nem volt róla. Ugyanúgy, mint, ahogy annak idején az endometriózisról sem volt. Pedig kimondhatjuk, hogy mind a kettő népbetegségnek számít a nők körében, mégis amíg saját magunk nem válunk érintetté ezekben a betegségekben, addig legtöbbször még a létezésükről sem tudunk. Én legalábbis biztosan nem tudtam. Annak ellenére sem, hogy mint említettem, a családomban fokozott a hajlam a felnőttkori cukorbetegség kialakulására, ezért mondhatni rendszeresen ellenőriztem a vércukor szintemet, otthoni mérőkészülékkel. Mostanra már tudom, hogy nem mindig mutatkozik meg a vércukor értékekben, az hogy valami eltérés, és baj van.

Abban a lelkiállapotban, amiben voltam, nehezemre esett elfogadni, hogy még ezzel is meg kell birkóznom, holott azt hittem relatíve egészségesen élek. Ez a teljes életmódváltás kimondottan nem volt ínyemre, amin a negatív és mártír hozzáállásom egyáltalán nem segített. Teljesen kiakasztott, hogy le kell mondjak sok mindenről, hogy nem ehetem azt, akkor és annyit,úgy ahogy megszoktam és akarok. Úgy általánosságban elmondható rólam, hogy nem bírom, ha keretek közé vagyok szorítva. Feszélyez, és csak azért sem azt csinálom, amit kéne, egészen gyerekes szinten tudom ezt művelni. Szóval számomra a diéta elkezdése, és hogy életmóddá alakítsam át, maga volt a büntetés. Kicsinyes játszmákat folytattam magamban, hogy mit szabad és mit nem, aztán diétadiktátorrá váltam, és megszállottja lettem a címkék olvasgatásának, a szénhidrátok számolgatásának, ami szintén nem bizonyult számomra a legjobb útnak. Egészen kényszeressé és megszállottá váltam, így nyilván egy pillanatát sem tudtam élvezni annak, hogy egészségesen étkezem, hogy napi szinten mozgok és sportolok, hogy elkezdtem fogyni (kövér sosem voltam, de magamhoz képest bőven volt rajtam súlyfelesleg), ami azért igencsak rám fért. 

Én még inkább depressziós lettem ettől az egész hercehurcától. Ennek ellenére soha nem adtam fel, mindig csak az lebegett a szemem előtt, hogy ezt azért csinálom, hogy a szervezetem megfelelően működjön, hogy még egyszer ne történhessen meg a tragédia, és hogy ha ismét kiválaszt egy kis lélek, akkor megfelelő, biztonságos környezetet biztosíthassak a számára. De azt bevallom, hogy szinte egészen idáig soha nem gondoltam erre úgy, hogy ezt legelsősorban magam és az egészségem érdekében teszem. Hogy elsősorban ez az én javamat szolgálja, és csak másodsorban arra, hogy egészséges szervezetet biztosítsak a kisbabám számára. Nekem két évembe került ez! Remélem, hogy nektek gyorsabban és könnyebben megy/ment!