Miért?

Amíg a dolog fizikai része tartott, addig valahogy egyben tudtam maradni, de után teljesen szétestem. Pedig rettenetesen próbálkoztam nem belefeledkezni a gyászba. Éppen ezért kèt hét múlva vissza is mentem dolgozni, mert szerettem a munkám, a munkahelyem és a kollégáimat is. Jó döntésnek bizonyult, és a mentsvárammá vált. Volt értelme minden nap felkelni, felöltözni és bemenni dolgozni. De nem telt el úgy nap, hogy legalább kétszer ne mentem volna a mosdóba zokogni. A semmiből is rám tört a sírhatnék. Szerettem volna, ha nem megy se a magánéletem, se a munkám rovására a történtek, ezért elkezdtem pszihológushoz járni. A legnagyobb közösségi oldalon csatlakoztam perinatálisgyász témájú csoportokhoz. Egy ideig-óráig segített, mert nem éreztem annyira egyedül és megértetlenül magam, de egy idő után iszonyatosan lehúzott már a dolog, amikor elkezdték egymást tromfolni a jelenlévők, hogy kinek miért nehezebb, fájdalmasabb a vesztesége. Ekkor kezdődött igazán a lelki mélyrepülés. Teljesen felemésztett a bánat, a harag, az érthetetlenség, az önmarcangolás, és hogy újból és újból ugyan azokat a kérdéseket ismételgettem: miért történt ez velem?; miért velem történt ez?; mit ronthattam el?; miért hagyott cserben a testem?; miért nem tudtam/éreztem hogy valami baj van?; miért nem mentem rögtön az ügyeletre?; mi rosszat tettem amiért ez a büntetésem?; hogy lehet, hogy az Isten, akit hittem hagyta hogy ez történjen, vagy még rosszabb elvette őket tőlem?; Hamar világossá vált, hogy nem lesz könnyű kimászni ebből az iszonyú mély gödörből, ahova maga az esemény, a környezetem, a további történések miatt zuhantam. És ahová sajnálatos módon saját magamat taszítottam azzal, hogy egyszerűen mindenáron válaszokat akartam, mindenáron valami értelmet akartam találni ebben a borzalomban. Utólag már látom, hogy az normális, ha utána jársz volt-e egészségügyi oka a vetélésnek (ezt azért javaslom is). Bizonyos szintig az is, ha a fenti kérdések meg vagy még ezer hasonló az eszedbe jut. Hogy elgondolkozol ezeken a költői kérdéseken, de ahogyan előttem már oly sokan megírták, egy ilyen veszteségnek, nincs se értelme, se tanítani valója, egyszerűen csak megtörtént, hogy sajnálatos módon te voltál a négyből egy, és ez ellen az égvilágon semmit sem tehettél. Az, hogy a történtek hatására megváltozik sok minden benned és körülötted, és elkezded másképp élni az életedet az szerintem teljesen más kérdés. Az a nagyobb horderejű események valamiféle hozadéka, de semmiképp sem az értelme, magyarázata, tanítása a veszteségednek!