Nincs igazság, és nem is lesz!

A második műtét után nagyon nehezen szedtem össze magam. Megviselt, hogy a férjemnek már sokadjára magatehetetlenül, és kiszolgáltatottan kell látnia, amikor nagyjából mindenben rá kell támaszkodnom. Iszonyatosan szánalmas érzés az, amikor a varratszedés után (kb. 10 nap) végre először rendesen lezuhanyozhatsz, és hajat moshatsz. És állsz a zuhany alatt és bőgsz, mint egy idióta, mert végre képes vagy ezt megcsinálni, ráadásul segítség nélkül. Lelkileg iszonyatosan megterhelő állandóan mástól függni, és hogy hétköznapi dolgokat sem tudsz megcsinálni a másik segítsége nélkül. Ráadásul Ő nem egy nekibúsulós típus, de ez a negyedéven belüli második műtét már neki is sok volt. Nagyjából a környezetünk is ekkor jött rá, hogy az endometriózis mennyire komoly dolog, és hogy mennyire megkeseríti egy nő, és egyben egy pár életét is. Hogy annak ellenére, hogy nem halálos betegség, állandóan ott lebeg az ember feje fölött, az újbóli műtét lehetősége. Hogy nagy valószínűséggel soha nem szabadulunk meg teljesen ettől a szörnytől, ami rengeteg testi, lelki fájdalmat okozott már eddig is, és ami elvette a lehetőséget tőlünk, hogy természetes úton kisbabánk foganjon.

 Őszinte leszek; nagyon sajnáltam magam. És ez volt az a pont, ami végleg beszippantott, és "áldozattá" változtatott. Áldozata voltam a betegségnek, a vetélésnek, a meddőségnek, az addig orvosomnak. Komolyan elgondolkoztam azon, hogy feladom a gyermek iránti küzdelmet. Hogy lehet nem véletlen, hogy ennyi akadály gördült elénk. Hogy lehet, egyszerűbb lenne lemondani róla, mint valamire vágyni, ami ennyire nem adatik meg. Mert először kiderült az endometriózis, megműtöttek. Aztán nagy nehezen terhes lettem. Nagy volt az öröm az ikrekkel. Aztán csakhamar el is veszítettük őket. Még a gyász időszakbank kiderült az inzulinrezisztencia, a trombózisra való hajlam, és hogy ismét megjelent az endó. Majd műtét, meddőnek nyilvánítás és ismét műtét, mindez két év leforgása alatt. Mégis az utolsó dolog, ami "áldozattá" változtatott, az az orvosomban való csalódás volt. Ezzel jött be az i a pont alá! Én teljesen tökéletesen megbíztam benne. Rábíztam az egészségem, kétszer az életemet is, amikor a kése alá feküdtem, a gyermekeim életét a rövid terhességem alatt. És akkor nekem szembesülnöm kell azzal, hogy vagy iszonyatosan nagyon hibázott többször is, vagy nagyon csúnyán átvágott a palánkon, és ez volt az az érzés, ami teljesen az őrületbe kergetett. És megint jöttek, "a mi lett volna ha" kezdetű mondatok. Ám eközben már a fejemben nagyon dolgozott a düh és az elszántság, hogy utána járok a dolgoknak, és jogi lépéseket is teszek. Felkerestem egy független betegjogi képviselőt. Felvázoltam neki a helyzetet, volt bizonyítékom is arról, hogy több specialista is alá támasztja a teóriámat, arról, miszerint: vagy nem ismerte fel a méhemben lévő adenómiózíst, és a mélyen infiltráló endometriózisokat a kismedencében (még a laparoszkópos feltárás alatt sem), és akkor szakmai vétséget, hibát követett el. Vagy tisztában volt ezek meglétével, és elhallgatta előttem, akkor meg mulasztott. Mindenesetre mindkettő jogi fogalom és büntetendő! A következő döbbenet az volt, amikor a betegjogi képviselő azt mondta, hogy valóban van alapja az ügyemnek, de értsem meg, hogy az orvosi szakma összezár, az intézmények pedig védik az alkalmazottakat. Hogy perelhetek, de csak az intézményt tudom, és hogy azon kívül, hogy évekig elhúzódik a dolog, és nekem lesz "rossz nevem" endós meg lombikos körökben (mert, hogy igenis átadják egymásnak, ha jogilag problémás pácienssel kerülnek szembe), nagyon mást nem fogok elérni. Ezért ő maximum mediációt javasolt, ahol személyesen egy zárt ülésen szembesíthetem a kérdéseimmel az orvost, amire előre nem tud készülni, és ahol vagy kapok választ vagy nem a miértekre. Mondanom sem kell, hogy az utolsó dolog volt, amire akkor vágytam, hogy azzal az emberrel ismét találkoznom kelljen. Kimondottan diplomatikus embernek tartom magam, de ha le kellett volna ülnöm vele egy asztalhoz, ott kő-kövön nem maradt volna, az biztos. Így megköszöntem a betegjogi képviselő idejét és angolosan távoztam, és egyúttal elfogadtam, hogy soha nem lesz igazság szolgáltatva számomra ebben a kérdésben.