Szivárvány baba

Már az első babánk tervezése előtt kiderült, hogy Inzulinrezisztenciám, pajzsmirigy alulműködésem és PCOS-m van. Az orvosom és a megfelelő diéta segítségével rendben lettek az értékeim. Az első próbálkozós hónapban sikerült teherbe esnem. Sajnos azonban nem örülhettünk túl sokáig. A 6. héten elkezdtem vérezni. 

Azonnal felhívtam az orvosomat, aki azt javasolta, hogy menjek be a kórházba. Ott az ügyeletes orvos megvizsgált, de addigra már ömlött belőlem a vér és tudtam, hogy elveszítettük a kisbabánkat. Ezt az orvos is megerősítette és elmondta, hogy reggel műtéti befejezésre lesz szükség. Reggel a saját orvosom műtött meg és az ébredés után bejött hozzám, hogy elmondja minden rendben ment, de sajnos nem tudja megmondani, hogy mi lehetett a baj és hogy majd legközelebb biztosan minden rendben lesz. El akartam hinni, hogy így lesz. 

Egy év múlva döntöttünk úgy hogy újra megpróbáljuk. Ismét hamar várandós lettem. Volt bennem félelem, de úgy éreztem hogy most mindennek rendben kell lennie. A második Ultrahangon már szívhangja is volt a mi kis gyönyörűségünknek. Az volt életünk legszebb napja. Ma is emlékszem a szívdobogására. A következő Ultrahangon ezt sajnos már nem hallhattuk. Másnap újra megműtöttek. A haza vezető úton vált valóságossá minden. Nem akartam felfogni, nem akartam így élni, hogy ő már nem lehet velünk. Hetekbe tellett mire vissza tudtam rázódni a való világba. A gyászunk még most sem múlott el. Azt éreztem, hogy kudarcot vallottam mint Nő. Ismételten nem tudták megmondani, hogy mi történhetett. Az orvosom azt mondta, hogy "a természet így döntött". Rettenetes érzés volt. 

Egy év múlva újra úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk. Hamarosan újra várandós voltam. Ő a 7. hétig maradt velünk. Csak egyetlen Ultrahangon láthattam őt. Sajnos megint vérezni kezdtem, de először csak azt mondták, hogy biztos csak a hüvelykúptól amit progeszteron pótlásra kellett használnom. Azonban másnap kiderült, hogy őt is elvesztettük. Újabb műtét várt rám. Ez után úgy éreztem, hogy vége, feladom, nem tudom ezt többször végigcsinálni sem fizikailag sem lelkileg nem bírok többet elviselni. Azonban utána akartunk járni, hogy mi lehet a baj ezért sokféle vizsgálatra elmentünk. Többek között genetikai, immunológia, speciális véralvadási...stb vizsgálatokon vettünk rész. Ezek azonban nem hoztak semmi olyan eredményt ami közrejátszhatott a vetéléseknél. 

Körülbelül két év múlva lehetőségünk adódott részt venni egy lombik programban. Azt reméltük, hogy így sikerrel járhatunk, de az embrióink nem tapadtak meg. 

Ez után döntöttünk az örökbefogadás mellett és most már csak arra várunk, hogy velünk is megtörténjen a csoda és szülők lehessünk.

JHM írása